Király Júlia: A függetlenségnek értéke, ne pedig bére legyen
Az MNB-alelnök szerint a kormány a jegybanki vezetők bércsökkentési terve sérti a jegybanki függetlenséget, mert a lépés alkalmas lehet arra, hogy befolyásolja a monetáris politikát.
"Nem hinném, hogy rájön az APEH"
Adómentessé tenné a kormány a házkörüli munkákat, havi egy sms-sel és ezer forinttal már legálissá lehetne tenni a bejárónőt és a kertészt. A siker azon múlik, hogy az APEH el tudja-e érni, hogy megérkezzen az az üzenetet.
Háromszázas eurónál léphet az MNB
Ha folytatódik a forint gyengülése, hamarosan a forinthitelesek is elkezdhetnek aggódni: az [origo]-nak nyilatkozó elemzők szerint 300-320 forintos euróárfolyamnál már komoly esélye lenne a kamatemelésnek.
Belengette a forintkamat-emelést az MNB
Hétfőn az 5,25 százalékos kamat tartásáról döntött az MNB monetáris tanácsa, a jegybank közleményében pedig megjelent a hétvégén az elemzők által már felvetett kamatemelés lehetősége is.
"Ahova az oroszok biztos nem jönnek"
Észtországban a többség nagyon büszke az euróra - derül ki az [origo]-nak nyilatkozó észtek, illetve észtországi magyarok válaszaiból, akik szerint most sikerült véglegesen leválniuk Oroszországról.
"Vége lesz a sztrádaépítési láznak"
A nagy sztrádaépítési láznak vége lesz, újabb szárnyvonalakon indulhat újra a vasút, minél előbb be kell fejezni a 4-es metrót - mondta az [origo]-nak adott interjúban Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár.
″Az emberek nem pénzcsináló gépek″
Az emberek nem pénzcsináló gépek - mondta az [origo]-nak adott interjújában a Nobel-békedíjas Muhammad Yunus, aki szerint Magyarországnak nincs más választása, mint hogy integrálja a roma lakosságot.
Donald Trump is a gazdasági válságra hivatkozott
Függesszék fel a bírósági végrehajtáson kívüli árveréseket?
Cégek sokaságát törölhetik az elmaradt mérleg miatt
Kötelező a részmunkaidő a közszférában
Magáncélra is létrejöhet alapítvány
Postabank-ítélet: mérföldkő a hazai peres eljárásokban
Adótörvényt módosítanak a hazai filmek érdekében?
Májustól így változtatja életüket a Ptk.
Kelet-Magyarországon több az élettársi kapcsolat?
Akár a lakás is rámehet a közös költségre
Szalámitaktikával trükköznek a cégek
Törvénybe foglalták a lízing- és faktoring szabályokat
Nem kell nyugtát adniuk az "online szolgáltatóknak"
Januártól nyilatkozhatnak az élettársak
Tolongó különmegbízottak
Sorra nevezi ki a kormány a biztoso- kat olyan területekre is, amelyeknek már van gazdája a kormányzatban.
Egervári: Nem hiszek a balsorsban
Egervári úgy véli, jelenleg 33 válogatott szintű játékos van Magyarországon.
Nagyhatalmakat tart sakkban
A Wikileaks kiszivárogtató oldal miatt épp a világ leghatalmasabbjainak fáj a feje, de nem csak ők az ellenségeik.